A boszorkány egy másik gonosz praktikája a kötés. Miszerint az ördöggel cimboráló gonosz egy csomót készít mindenféle anyagból (fontos eleme a só [sóban van]) és azt a megátkozni kívánt személy közelében helyezi el. Ezzel maga a rontás megköttetett és csupán a maga a kötő oldhatja fel. Az oldás-kötés rítusa szintén nem a 15. század találmánya akárcsak az igézés. Már az ónémetek ismerték és használták ezt a mágikus formulát. Maga a „bájolás”, „elbájolni” szavak azt jelentik, hogy megkötni hiszen a török báj szóból származnak.
Így a például a bájital szavunk rögtön értelmet nyer hiszen ez az ital egy személyt valakihez kötő, megkötő voltára hivatkozik (szerelmi bájital). Magyarországon a boszorkányok állandó jelzője volt az „oldó-kötő” kifejezés, annyira, hogy egyedül itt hívták latinul a boszorkányokat ligantesnek azaz kötőnek. A megkötés jelentésköre a 16. században bővült ki annyira, hogy mindenféle boszorkánykodás megjelölésére használták. Széles magyarországi használata miatt számos kifejezésünkben volt használatos és használatos még ma is mint például;
- Meg van kötve a kezem: jelentése, hogy bizonyos dolgokban nem tehetek semmit. A boszorkányi kötésből származására egy kolozsvári boszorkányper irata tesz tanúbizonyságot miszerint: "Te Erdély Gáspár olyan boszorkány az anyád (anyósod), hogy neked kezedet megkötötte, hogy leányát meg ne verhesd soha míg élsz.
- Majd megkötöm a nyelvedet: azaz majd elhallgattatlak. Oka, hogy a hiedelem szerint a kötés némaságot hozhat az emberre.
- Megkötődött a ló: Ez a kifejezés a székelységben járja, jelentése, hogy úgy megbűvölte valaki, hogy nem bír mozdulni. Ebből származik a megköti magát szólásunk.
- Ráköti magát valakire: Ezt olyan lányra mondták, aki el akarta magát vetetni valakivel. Magyarázata, hogy a boszorkányokkal kapcsolatos leggyakoribb vád a szerelmi rontás vádja volt. Bájitallal azaz boszorkányos kötéssel vették rá a férfiakat a házasságtörésre.
- Szemét megkötni: A hamis tanításoktól való elvakítást jelentette. De a szemet nem bekötik hanem megkötik így nem tudja elválasztani a rosszat a hasznostól.
- A kötés egyéb kifejezései: leányt elkötni, hogy ne legyen férje. Esőt ellopni, elkötni.
A kötés feloldására meg kellett ereszteni a kötést vagy a téteményt, azaz meg kellett oldani. Az oldás/tágítás szavak mind a rontások feloldását jelentették, a betegségtől való megszabadulást. A tágít szó mai értelmében elveszítette az enyhítés, feloldás jelentéskörét inkább a nem tágít jelentéskörben használjuk.
